Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mióta a Civilization V kijött szeptemberben, Sid Meier legújabb ötletén munkálkodik. Ez nem más, mint a Facebook-os Civilization. A Civilization World néven futó projekt alfa tesztelése négy hónapja indult, most Sid Meier új hírekkel szolgált a CNN-nek és rajta keresztül a játékosoknak is. Meier arra számít, hogy a játék valamikor a nyár folyamán beindulhat. A játékot másfél éve jelentették be, a hosszas fejlesztés abból is adódott, hogy össze kellett hozni a körökre osztott játékstílust a Facebook-játékok fokozatosabb tempójával.
Számolniuk kellett azzal, hogy a játékosok nem lesznek egy időben a gépnél, valamilyen módon biztosítani kell ilyenkor a kommunikációt és olyan játékmenetet, ahol senki nem marad le semmiről. A játékbeli világokon 200 játékos játszik majd, a versengő nemzetek különböző területeken sikereket elérve nyerhetnek, ezekből négy lesz: katonaság, tudomány, gazdaság és kultúra.
A játék folyamán egyes játékosoknak össze kell majd dolgozniuk másokkal, hogy biztosítsák saját fejlődésüket. „Lesz saját városod és mindenfélét tudsz csinálni egyedül is, – mondta Meier – de a legsikeresebb játékosok azok lesznek akik együttműködnek másokkal.”
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 heteJesszus, mekkora hülyeség.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 heteNekem meg nagyon tetszik. Végre nem az idióta Farmville lesz csak.🙂