Emellett vetítések, előadások láthatók a legkülönfélébb témákban, a keleti vámpír-mítoszoktól kezdve a koreai TV sorozatokig, amelyeken a rendezők várják azokat, akik belefáradtak az állandó pörgésbe – bár a korábbi tapasztalatok alapján a cosplayes lányok fotózására nehéz ráunni.
A rendezvény a Hungexpo három pavilonjában fog helyet kapni, a Fogadó épületében lesznek a gamer programok. Szokás szerint különféle játékokat lehet szabadon kipróbálni, de folyamatosan lesznek versenyek is a vállalkozószelleműek számára. A verekedős játékokból egy Tekken és egy Mortal Kombat versenyre lehet készülni, az előbbi lesz a szombati nap csúcsa, a fődíj pedig egy PSP!

Mostanában nehéz rendezvényt elképzelni valamiféle ritmusjáték nélkül, idén a Michael Jackson the Experienceből lesz – Magyarországon először – verseny, úgyhogy senki ne feledje otthon a kalapját! További versenyek közül az Assassin’s Creed Brotherhood került bejelentésre, ami egyébként kipróbálható is lesz szabadon.
Az eSportok rajongóit pedig a másodszor megrendezett MondoCon Live Invitational Starcraft 2 bajnokság érdekelheti, mely az egyetlen hazai pénzdíjas verseny. A meghívásos versenyen Magyarország legjobb játékosai közül nyolcan mérkőznek meg az 50.000 Ft-os díjalapért.

A rendezvény helyszíne és időpontja:
Hungexpo, 2011. május 14. 10:00-23:30 és május 15. 10:00-20:00.

További információk a rendezvény honlapján érhetők el: www.mondocon.hu