Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány órával ezelőtt tudósítottunk nektek arról, hogy május folyamán egy vadonatúj Pokemon játék bejelentése várható, amely feltehetően a Nintendo új hordozható konzolját veszi majd célba. A mai napra virradóra azonban újfent szóba került a történet, a Kotaku értesülései szerint ugyanis vagy egy remake kerül bejelentésre a jövő hónapban, vagy még egy Pokemon alkotás készül a háttérben. A Nintendo 3DS blog ugyanis már látott néhány szkennelt képet a Dengeki májusi számából, amelyeken mintha nem egy új Pokemon játék tündökölt volna.
A szerencsés megfigyelők szerint ugyanis amit a képeken láttak, az a valamikori 2005-ben megjelent Gamecube-os spin-off, avagy a Pokemon XD: Gale of Darkness feldolgozásának tűnt. Természetesen mindezen információkat ne vegyük készpénznek, hiszen bár nem vonjuk kétségbe az említett magazin munkatársainak felkészültségét, mindenki hibázhat, egy szinte jelentéktelen mellékszál feldolgozása pedig a mai helyzetben nem tűnik túl logikus lépésnek. Kíváncsian várjuk a májust!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 hetePokémon-ról is lenyúznak ám minden bőrt. Már mióta van az a játéksorozat? A gameboy color-os időkben is volt Pokémon, de talán még korábban is. Isten tudja mennyi résszel jelent meg.