Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány hónapja a játékvilág aktív résztvevői talán érzékelhették már, hogy egy ideje nem húzhatunk éles határvonalat a kisebb letölthető címek és a nagyobb AAA kategóriás megjelenések között, a fejlesztőstúdiók ugyanis szinte kivétel nélkül alkalmazkodtak már a piachoz, így a nagyobb sorozatok mellett gyakran előrukkolnak néhány kisebb, a jelenleg is futó konzolok online szolgáltatásairól letölthető címekkel. Ez a skatulya teljes egészében ráhúzható az Electronic Arts-ra, illetve az általuk gondozott Gatling Gears-re, amely a mai nap reggelén végre pontos megjelenési dátumot kapott az illetékesektől.
Ennek fényében máris jegyezhető, hogy aki Xbox 360-ra szeretné beszerezni a programot, az május 11-én, aki pedig PlayStation 3-ra, az május 18-án indulhat keresőtúrára, ezeken az időpontokon kerül ugyanis fel az Xbox Live illetve a PlayStation Network kínálatába a klasszikus, felső nézetes shooter, amelyet a valamikori Guerrilla Games-ból és a W! Games-ből álló Vanguard srácai készítettek el.
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 heteJó lenne árat tudni, erre kíváncsi vagyok.