Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei év alighanem legjobban várt FPS játéka egyértelműen a Battlefield 3 lett, amely a tervek szerint valamikor ősz magasságában kerülhet a boltok polcaira. Hogy pontosan mikor, arra egyelőre még nem kaptunk választ, de a DICE által kiadott gameplay felvételek alapján nagyon reméljük, hogy minél előbb. Ha a teljes verzió nem is, egy kipróbálható változat biztosan megérkezik majd a végleges megjelenése előtt, minderről pedig néhány órával ezelőtt hallhattunk konkrétumokat egy hivatalos személytől.
A hivatalos személy Patrick Bach volt, aki a projekt egyik producere, és egy interjú keretein belül árulta el, hogy a fanatikusok örülhetnek, hiszen még a Battlefield 3 megjelenése előtt biztosan kiadnak egy demonstrációs anyagot, amelynek köszönhetően bárki belekóstolhat az alkotás által nyújtott élménybe. Arról egyelőre nem esett szó, hogy csak konzolokra vagy minden platformra megjelenhet-e a kipróbálható változat, de szinte maximálisan biztosak vagyunk abban, hogy utóbbi a járható út.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 5 napjaNagyon helyes döntés!🙂
totyak
14 éve, 9 hónapja és 2 napjaRemélem is, hogy lesz pc demó. Kíváncsi vagyok mennyire hajtja meg a gépet.