Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony európai produkciós menedszere, bizonyos Elliott Linger a mai napra virradóra bejelentette, hogy újabb - enyhén diszkrimináló - akcióval szeretnék népszerűsíteni a lassan már egy esztendeje futó PlayStation Plus szolgáltatásukat, történt ugyanis, hogy az illetékesek úgy döntöttek, exkluzívvá varázsolják a Resistance 3 többjátékos módra kiélezett demóját, amely így csak azoknak a PlayStation Network felhasználóknak lesz elérhető, akik fizetnek a Plus szolgáltatásért.
A kezdeményezés egyébiránt a tervek szerint csak Európában lesz érvényes, a tengerentúlon ugyanis Linger elmondásai alapján a SOCOM 4 dobozaiba rejtett kóddal lehet majd hozzáférni a kipróbálható változathoz. Hogy mifelénk miért nem lehetett ezt a lényegesen barátságosabb módszert alkalmazni, egyelőre kérdéses, mindenesetre egyes források szerint nagyon sok PlayStation 3 felhasználó – teljesen érthető okokból – megkezdte a lázadozást. A Resistance 3 megjelenésére még idén számíthatunk, méghozzá kizárólag PlayStation 3 konzolokra.
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetehopp. ez nem jó ötlet
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteröhej
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteeh
basszák meg
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetemi értelme van ennek
a demónak pont az a lényege, hogy a jövőbeni potenciális vásárló ingyesen megbizonyosodhasson, hgy valóban be akar ruházni a cuccra
ezzel a húzással maguknak is kárt okoznak
balfaszok