Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kedves kis sandbox-stílusú, amolyan túlélőjáték 2009 óta portyázik a videojáték-trásadalom világában és lopja be magát a merőben különös műfajra nyitott áldozatok szívébe, noha egyelőre csupán béta-verziói léteznek a produktumnak. A két főt számláló svéd fejlesztőcsapat egyik tagja, bizonyos Markus "Notch" Persson a mai napon beharangozta a Minecraft Beta 1.5-ös verziójának megjelenését, mely a jövőhéten esedékes.
A Minecraft Beta 1.5-ös frissítés jelen állás szerint elsősorban az időjárási rendszert (mely már korábban is be lett jelentve), valamint a statisztikai és tejesítmény-rendszert tartalmazza majd – az utóbbi kettőt képtelenek voltak az 1.4-es bétába súvasztani.
„Amint a statisztikák készen lesznek és az időjárást is leteszteltük, kiadjuk az 1.5-öst” – mondta Notch, majd hozzátette: – „Sejtésem szerint ez a jövő héten lesz.”
Notch-nak és Jebnek egyaránt nekiszegezték a kérdést: mégis, mi van a „pistol mod”-dal, amiről annyi szó esett már? Mindkét fejlesztő a fejét csóválva leszögezte, hogy az 1.5-ös béta nem tartalmazza majd a „pistol mod”-ot.
uhrindam
14 éve, 9 hónapja és 2 heteHa kész lesz, talán kipróbálom.. Na meg ha lejjebb megy az ára.. 😄 Bár ha már játszottam volna vele, lehet nem ezt mondanám.. 😉
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 heteennek ingyenesnek kéne lennie, röhej.🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteNe játssz vele ha nem tetszik😖
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 5 napjanem pistol hanem piston ami egy kicsit más 😄