Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega brigádja a mai napra virradóra jelentette be a cég hivatalos blogján, hogy nem csak konzolokra, hanem PC-re is leszállítják a Virtua Tennis-sorozat negyedik tagját. Az információ hivatalos és természetesen köze sincs április elsejéhez. A rövidke bejelentés értelmében a játék még idén nyáron a boltok polcaira kerül, de nem csak dobozos formában, hanem a tervek szerint digitálisan is megvásárolható lesz a legtöbb disztribúcióból.
A közlemény értelmében a PC-s verziók semmiben sem fognak különbözni konzolos társaiktól, így mind játékmenet, mind felhozatal terén az eddig közölt információk érvényesek a számítógépes verziókra is. Apró aggodalomra adhat okot, hogy a Sega külön kiemelte, hogy teljes Xbox 360 kontroller támogatást kap ez a változat, jobban belegondolva viszont manapság már szinte csak az FPS-eket és a stratégiákat jó egérrel irányítani, minden máshoz kontroller ajánlott a konzolosodás miatt. Nem lesz kivétel ez alól a Virtua Tennis 4 sem, amely tehát immáron hivatalosan is ellátogat PC-re.
winklermoncsi
14 éve, 9 hónapja és 3 heteSziaasztok..🙂🙂 én ne tom h h kell rajta játszani.🙁🙁 ezért nem tom h milyen.😕 ti játszottatokmár rajta??😄D