Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A múltban számtalan pletyka terjengett a világhálón azzal kapcsolatban, hogy a Gearbox brigádja már lázasan dolgozik a Borderlands folytatásán, ami bár sokaknak örömet okozna, Randy Pitchford szerint mégis egyelőre várniuk kell a fanatikusoknak. Egy las vegasi kiállításon néhány kíváncsi újságíró ugyanis mikrofonvégre kapta a játékgurut, akit természetesen a Borderlands 2-ről kezdtek el faggatni, és határozottan elárulta, hogy egyelőre nincs semmiféle bejelenteni valója a témában, illetve csapatának jövőbeli tervei között sem szerepel a program elkészítése.
Randy szerint jelenleg minden erejükkel egyértelműen a Duke Nukem Forever elkészítésére helyezték a hangsúlyt, aztán ha végre célegyenesbe vezették a legendás projektet, jöhet a többi terv, amelyek között szerény véleményünk szerint első ízben egy Brothers in Arms epizód szerepel majd, a Gearbox ugyanis már hónapok óta emlegeti a félbehagyott szériát. Természetesen ne mondjunk le a Borderlands 2-ről sem, hiszen biztosan elkészül majd az is, csak valamikor a távolabbi jövőben.
skyman
14 éve, 11 hónapja és 1 heteHát sajnálom, hogy most nem folytatják!
Pedig nekem nagyon bejött az 1, és nagyon jo lenne egy második rész is🙂
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 heteelvagyok én még az első résszel is, pedig jóideje gyűröm már.