Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Starbreeze stúdiójának vergődéséről hosszasan lehetne mesélni, a svéd fejlesztőcsapat ugyanis az utóbbi időben látszólag semmi kézzelfoghatót nem alkotott. Három évvel ezelőtt, az akkori tervek szerint két projekten dolgoztak, amelyek, mint utólag megtudtuk, egy Jason Bourne játék volt, valamint a valamikori Bullfrog-készítette Syndicate-sorozat legújabb tagja, avagy újragondolása. Még tavaly történt, hogy a brigád vezére bejelentette, kénytelenek voltak törölni egyik programjukat, ami később kiderült, hogy szinte biztosan nem a Syndicate volt.
Ha tehát hihetünk az akkori híreknek, akkor a Starbreeze csapata jelenleg is a Syndicate-sorozat legújabb tagján dolgozik, amit alátámaszt a múlt esztendő végén levédetett néhány játékcím, amelyek egyértelműen erre utaltak. A legfrissebb fülünkbe jutott információk szerint pedig a srácok már nem is várnak tovább a nagy leleplezésig, márciusban, a GDC keretein belül ugyanis bejelentik végre legújabb alkotásukat, amelyet egyes források szerint csak zárt ajtók között fognak megtenni, de reméljük azért valami információ a nagy nyilvánosság számára is elérhető lesz.
lac
15 éve, 4 napja és 16 órájaAz egyik legjobb csapat a szememben. Nekik köszönhetjük a Riddick játékokat, amelyek máig az egyik legtutibb alkotások közé tartoznak.
vendeg
15 éve, 4 napja és 15 órájaSyndicateeeee???? Annak nagyon nagyon tudnék örülni!🙂