Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játék neve természetesen más lesz, de a leírás alapján, és a pillanatképből nyilvánvalóan teljesen egyértelművé válik, hogy ismét - körülbelül az ezredik alkalommal - veszik kölcsön Jones ikonját, szükséges kalandozó kellékeit, meg minden egyéb mását is, hogy aztán egy saját játékot készítsenek belőle. Hősünket ezúttal Hamiltonnak hívják, és ez lesz a legnagyobb kalandja, legalábbis a fejlesztők ígérte szerint. Aztán, hogy mindebből mi válik valóra, majd kiderül a puding evése közben.
De félre gond, aggodalomra semmi ok, a játékot ugyanis az a Fatshark fejleszti, aki már bizonyított a Lead & Gold lövöldözős játékkal, PlayStation 3-on, Xbox 360-on, no meg Pc-n is. A játék címe pedig mi más is lehetne, mint a Hamilton’s Great Adventure. A játék egy szokványos ugrabugra lesz, melyben komoly szerepet kap Hamilton madárkája, Sasha is. Egyelőre csupán a PC verzió a biztos, de minthogy az ilyen típusú játékok mostanság inkább konzolokon hódítanak, valószínűleg találkozhatunk vele majd a nagyobb konzolokon is. Vagy a kisebbeken, ki tudja, egy olyan fejlesztőcégtől akiknek Fatshark a nevük, bármi kitelik. A játékot a nyúl fogja hozni, mert valamikor áprilisban érkezik.
lacyboy
15 éve, 1 napja és 9 órájaAttól h copy még lehet jó
scal
15 éve, 1 napja és 8 órájaPersze, de az oltás ráfér 😄
totyak
15 éve, 1 napja és 5 órájaNem feltétlenül lesz ez rossz. Szeretem a kalandokat 😄
vendeg
15 éve, 1 napja és 5 órájakb 5 éves grafika…🙂