Ez a francia származású direktor/író második remake-je, ami egy kicsit fejvakarásra késztető tény, hiszen az úriember egyértelműen tehetséges, kreatív filmes, aki ráadásul rajong a horrorért ? miért vesztegeti vajon akkor idejét 20-30 évvel korábbi produkciók újrázásával? Aja pimaszul fiatalon, alig 25 évesen robbant be a szakmába a zseniális Magasfeszültséggel, amelyben a legszebb slasher hagyományokat ötvözte egyéni ötleteivel, létrehozva egy klasszikus érzetű, de mégis újszerű produktumot, olyasvalamit, ami akár a 70-es vagy 80-as években is készülhetett volna, viszont egyben posztmodern is. A film egyformán sikeres volt a közönség és a kritikusok körében is (habár a befejezés erősen megosztotta a nézőket), ennek köszönhetően Aja Hollywood-ba költözhetett és következőnek elkészítette Wes Craven 1977-es kult-horrorfilmjének, A sziklák szemének újraértelmezését. Az eredmény hátborzongató, mocskos és őrületesen élvezetes volt ? zsigeri élmény, rettenetesen ijesztő hullámvasútút, ami lehetetlen, hogy ne vigye fel valakinek az adrenalinszintjét. A 2008-as félresiklásról, a Tükrökról jobb inkább hallgatni. Habár a Piranha 3D Joe Dante 1978-as filmjének laza remake-je, Spielberg 1974-es Cápájának legalább annyival, ha nem többel, tartozik, mint az azonos című elődnek. Ami nem akkora csoda: a Cápa mindent elsöprő kasszasikere után a hasonló „támadó állatos” horrorfilmek csak úgy özönlöttek a vásznakra, mind-mind ugyanazt az alapvető sémát lekövetve, melyet Spielberg blockbustere lefektetett. Az óriásira nőtt cápák mellett alligátorok, polipok, grizzly medvék, na és piranhák kerültek az előtérbe.
A Piranha 3D-ben szinte várjuk a pillanatot (ami végül sosem jön el), hogy egy cápa tiszteletét tegye valamelyik jelenetben; nem csak a cselekmény hasonlít kísértetiesen Spielberg mesterművére, de számos kameraállás ismerős lehet, a zene John Williams ikonikussá vált taktusait imitálja, valamint még a jó öreg Matt Hooper (Richard Dreyfuss) is feltűnik. A Hooper név ugyan nem hangzik el (minden bizonnyal jogi okokból), de Dreyfuss karakterét akkor is Mattnek hívják, a hasonlóság pedig evidens, még a vak is láthatja, hogy ez bizony hommage.
Maga Dreyfuss egyébként csak egy röpke prológus erejéig látható a filmben, de mindenképpen emlékezetes marad jelenléte, azok számára legalábbis biztosan, akik látták valaha a Cápát. Aja a teljes játékidő alatt ügyesen lavírozgat végig a komolytalankodás, a szatíra, egy leheletnyi leplezetlen kifigurázás és a kőkemény módon explicit horror között. Ellentmondásos dolog, de való igaz, hogy a könnyed hangvétel ellenére is tudunk izgulni a főhősök életéért, Aja képes őszintén izgalmas, feszültségteljes momentumokat megkomponálni. A szánk szélén ott a mosoly, de a körmeinket is lerágjuk közben.
Fröcsögő vér, röpködő testrészek, öncélú meztelenség, bikinis csajok – a Piranha 3D-ben megtalálunk mindent, mi szem-szájnak ingere. Aja nyilvánvalóan élvezi, hogy eljátszadozhat a műfaj konvencióival. Vegyük például azt a szcénát, melyben a két felnőtt filmes „színésznő” (akiket Kelly Brook és Riley Steele alakít, utóbbi a valóságban is szakmabeli) teljesen ruhátlanul egy amolyan vízalatti balettet mutat be. Teljesen értelmetlen, sehová sem vezető szegmens, olyasmi, amit megszokhattunk a ZS-kategóriás filmektől, viszont eközben abszolút profi kivitelezésű, elsőrangú operatőri munkával megtámogatott indokolatlan kis betét (és a szemnek sem utolsó látvány). A gore túlspilázott, olyan szinten, hogy azt se tudjuk, röhögjünk vagy inkább elborzadjunk – így inkább mindkettőt tesszük egyszerre. És a szereplőgárda sem csupa ismeretlen névből áll: Elisabeth Shue, Ving Rhames, Christopher Lloyd, és a már említett Dreyfuss, aki nyíltan elismerte, hogy csak egy vaskos csekk fejében volt hajlandó elvállalni az ötperces cameót. A „színészi” munka legnagyobb hányada Shue-ra, Steven R. McQueen-re és Jerry O’Connell-re esik. A történet a fiktív arizonai Lake Victoria városában játszódik a tavaszi szünet idején. A hormonoktól túltengő fiatalok ilyenkor elözönlik a helyet és 24 órában buliznak, megszabadulva gátlásaik (és ruhaneműik) java részétől. Julie Forester (Shue), a helyi seriff feladata a rend fenntartása, amit idén megnehezít egy rejtélyes haláleset is.
A magyarázat hamarabb érkezik, mint azt bárki gondolná: a tó mélyén a szeizmikus mozgásoknak köszönhetően megnyílt egy addig a külvilág elől elzárt árok, melyből prehisztorikus mutáns piranhák hada özönlött ki. A húsevő halak minden vágya, hogy az önfeledten partizó fürdőruhás főiskolás srácokat és lányokat megízleljék, a feladat pedig, hogy ezt megakadályozzák, Julie-ra, helyettesére (Rhames) és a jelenség megvizsgálása miatt nemrég érkezett geológusra (Adam Scott) hárul. A vérszemet kapott fogcsattogtató uszonyosok azonban rendületlenül törnek előre, a felelőtlen fiatalok mit sem sejtenek abból, hogy mi vár rájuk. Eközben a seriff 18 éves fia, Jake (McQueen) is veszélybe kerül. A fiú, akinek eredetileg az lett volna a feladata, hogy kisöccsére és kishúgára vigyázzon, inkább felcsapott navigátornak a pornókirály, Derrick Jones (O’Connell) hajóján. Jake a testvéreit lefizeti, hogy anyjuk előtt halgassanak, így nyugodtan élvezheti két laza erkölcsű lány és titkos szerelme, Kelly (Jessica Szohr) társaságát. A kizárólag 18 éven felülieknek való mókának azon nyomban vége szakad, mikor a piranhák megérkeznek. Az exploitation kedvelői gyakorlatilag mindent tálcán kapnak Ajától, amit csak kívánhatnak. Azoknak, akik inkább a komolyabb, tradicionális horrorfilmeket részesítik előnyben, talán megfekszi majd a gyomrát a sok utalgatás, jobbra-balra kacsintgatás és racionalitást nélkülöző vagy éppen klisés elemek, de még ők is egyet kell, hogy értsenek azzal: a gall mesterember érti a dolgát.
A Piranha 3D nem kizárólagosan csak a közönség megnevettetésére hajt, vannak benne kifejezetten ijesztő, sokkoló részek is. Igaz, ahogyan a poénok, úgy a székeinkből minket kiugrasztani hivatott rémísztések többsége is olcsó, sablonos megoldásokra épít – de a filmnek szándékosan hatásvadász szinte minden mozzanata, ez volt a koncepció. Míg az Avatar és sok másik nagyköltségvetésű hollywoodi tákolmány a 3D-t glorifikálni akarta, az egekig magasztosítva azt és művészi narratív eszközzé változtatni, addig a Piranha 3D büszkén felvállalja olcsó húzásait.
Melldöngető exploitation mivoltával már igazolta is a háromdimenziós effektjeit, és így simán az évtized egyik legjogosabban 3D-s filmje lett. A 3D technológia sosem volt és soha nem is lesz több nézőcsalogató, átlátszó trükknél, felesleges felcicomázva forradalmi újításként eladni, mikor egy épkézláb sztori elmeséléséhez nincs semmi szükség rá – viszont egészen más a helyzet, ha egy gagyi, vagy saját gagyiságában ironikusan tobzódó B-filmről van szó. A Piranha 3D komolyan is tudja venni magát, de csak elszórva, néha-néha, és nem jobban, mint amennyire azt a történet megköveteli. Ez egyáltalán nem is baj, kell a humor, kell a laza atmoszféra, pontosan ez az, amit a Machete nem tudott nyújtani.
Vannak remek kis vizuális gagek a filmben, amik kiválóan kihasználják a 3D adta lehetőségeket. Az egyik legjobb ilyen poén, mikor a piranhák Jerry O’Connell (imádnivalóan ripacs, valahogy mindig megtalálják a bunkó szerepek) nemesebb testrészét marcangolják szét. Hasonlóan szórakoztató az is, ahogy a pornós lányból két ehetetlen részt (amelyek mellben erősítették őt, ha értitek, mire gondolok) lebegni látunk a víz alatt. A Piranha 3D-t sajnos a gyenge konverzió jelentősen elcsúfítja; a nyitó főcím például szinte olvashatatlan. A világossággal hálistennek nincs gond, a részletek kivehetőek, és a klasszikus „arcunk felé közeledő dolgok”-szerű húzások is hozzáadnak a retró feelinghez, mindent összevetve mégis azt kell mondanom, hogy a 3D nem éri meg a pénzét. Ennek oka legfőképpen a középszerű megvalósítás, na meg az, hogy a 3D excesszív és túl drága. Joggal hinnénk azt, hogy pucér nőket jobb háromdimenzióban látni, de azt kell mondanom 2D-ben is ugyanannyira kielégítő, talán még jobb is. Kár érte, mert ha van film, amely esetében a 3D védelmére tudnék kelni (ahogyan azt tettem is a korábbi bekezdésekben), az a Piranha 3D, a hanyag konverziós munkának köszönhetően azonban nem tudok sok érvet felhozni mellette.
A Piranha 3D kihagyhatatlan a műfaj szerelmesei számára, míg a gyengébb idegzetűeket valószínűleg alaposabban próbára teszi majd. A lényeg: ez egy jó film, minden kis hibája ellenére is rendkívül szórakoztató. Alexandre Aja tudja mitől döglik a légy, kívülről-belülről ismeri a műfajt és a megfelelő gombokat nyomja meg, hogy a legkülönbözőbb érzelmeket váltsa ki nézőiből. A 3D nem rossz extra, de egyáltalán nem is nélkülözhetetlen. A nyitva hagyott befejezés pedig miatt ne is aggódjatok: már be is jelentették a folytatást.
vendeg
15 éve, 1 hete és 3 napjaEz a Dimension Films nagyon jó kis trash horrorokat csinál!
vendeg
15 éve, 1 hete és 3 napjaez durva lehet 3d-ben!😮
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaÉn a bemutatóját láttam, de nagyon jónak tűnik, mindenkinek ajánlom🙂
bettyone
15 éve, 1 hete és 2 napjafúú ez télleg jónak tűnik és imádom Christopher Lloyd-ot 🙂 egyszerűen hihetetlen amit az az ember művel a filmjeiben…de látom most is hozta a formáját xD
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjajaja😄 bár én nem ő miatta nézem majd meg😉
gocsa
15 éve, 1 hete és 2 napjaHm, hát hozza a szokásos „Brown doki” formáját, semmi különös nincs a karakterben, és egyébként 3-4 percet látni csak.
ajstyles
15 éve, 1 hete és 1 napjaez LOL😛
bettyone
15 éve, 6 napja és 17 órájanekem pontosan a „doki forma” tetszik.az a mozgáááás meg az a fej 😄 back to the future-t soha nem felejtem el😄
kukucska98
15 éve, 6 napja és 17 órájaEzt meg kell nézni!
ajstyles
15 éve, 6 napja és 16 órájaszerintem ezt mindenki szivesen megnézné🙂
bettyone
15 éve, 5 napja és 16 órájatolunk egy közös gamechannel mozizást?😄
dns
15 éve, 5 napja és 16 órájaHát, ha mindenkit meghívsz😉
Vagy nem pont így gondoltad?😄
marco
15 éve, 5 napja és 16 órájaVeled bármikor Bettyke!🙂
bettyone
15 éve, 4 napja és 18 órájaháááát.khm😄 inkább ti hívjazok meg engem,tegnap volt szülinapom😄
bettyone
15 éve, 4 napja és 18 órájavigyázz az ilyenekkel marco mert behajtom rajtad 😄
ajstyles
15 éve, 4 napja és 15 órájaakkor boldog szülinapot, de sztem kényteleen leszel magad elmenni majd🙂
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 heteNagyon jó kis cikk lett, kihozza a film erényeit. Egyébként ami nekem nem tetszett az a pocsék CGI, ellenben a 3D-nek nem volt szégyenkeznivalója, ellenben a Fűrész 7-el.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 hetenagyon morbi áhhh😎