A készítők új tartalmakat integrálnak a böngészőalapú játékba, új csataterek, új missziók kerülnek a matériába, módosulnak a közösségi funkciók, a harcrendszer, illetve a klán csaták terén is lesz némi változás. A Chimera Entertainment fejlesztőcsapata azt ígéri, hogy a városok elfoglalása is változatosabb lesz, mint eddig, de arra már nem tértek ki, hogy mit értenek ez alatt. A produktumban a terjeszkedés mellett az lesz a célunk, hogy az európai fenségterületeket megvédjük az ellenfeleinktől. A küldetések sikeres elvégzése után tapasztalati pontokra tehetünk szert, amelyek segítségével fejleszthetjük karakterünket, emellett beutazhatjuk egész Európát és új helyeket fedezhetünk fel. Az ütközetek során nemcsak a fegyvereké a főszerep, a megfelelő stratégiai döntésekre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, ha győztesen akarunk kikerülni a csatákból.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hamburgi Bigpoint kiadó hivatalosan is bejelentette, hogy idén a Warstory - Europe in Flames számos újdonsággal várja a felhasználókat. A stratégiai jellegű produktum középpontjában a második világháború áll, az alkotásban 50 különböző csatatéren harcolhatunk más felhasználókkal, emellett 50 egység és több ezer harci eszköz közül válogathatunk és természetesen hősünket folyamatosan fejleszthetjük. A matérián a Chimera Entertainment brigádja munkálkodik és azt ígérik, hogy ebben az évben számos újítás kerül a programba, jelenleg is ezeken a fejlesztéseken dolgoznak gőzerővel.
vendeg
15 éve, 2 hete és 2 napjaDe komolyan néz ki!😮 Pedig böngészős!😮
vendeg
15 éve, 2 hete és 2 napjaegyre komolyabbak ezek a böngészős gammák. lassan már venni se kell semmit.🙂