Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jól indul az új év a 2D-s platformerek szerelmeseinek, a Nicalis fejlesztőcsapata ugyanis végre hivatalosan is megerősítette, hogy még ezen a héten, egészen pontosan csütörtökön - tehát január 6-án - már megvásárolható lesz a NightSky címre keresztelt alkotásuk, amelynek egyelőre csak a PC-s változatait teszik elérhetővé, annak ellenére is, hogy konzolokra is bejelentésre került a program. Természetesen azért a játékgépes változatokat várók se csüggedjenek!
A Nicalis brigádja ugyanis néhány Twitter bejegyzésben tudatta a nagyvilággal jövőképüket, amelynek keretein belül megtudtuk, hogy bár most csak PC-re jelenik meg a NightSky, már dolgoznak a Mac-es változatokon, sőt, állításuk szerint a konzolos verziókról sem feledkeztek meg, ha tehát már korábban felkeltette az érdeklődésedet a játék, de csak valamelyik játékgép áll a szobádban, akkor sem kell szomorkodnod, csak legyél türelmes, a Nicalis ugyanis egy kis csapat, de annál nagyobb célokkal.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteKis aranyos platformjáték. Nem játszottam még vele, de videókból könnyen kideríthető, hogy ügyességre és némi logikára van szükség a játékban.