Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megtekinthető az első gameplay felvétel a Crytek nevével fémjelzett ingyenesen játszható FPS-ről, avagy a Warface-ről, amelyet néhány nappal ezelőtt jelentettek be az illetékesek, nagy meglepetést csalva ezzel arcunkra. A mozgóképen a CryEngine 3 hajtotta alkotás egy pre-alfa verzióját láthatjuk futás közben egy percen keresztül, megmutatva a játék lényegesebb, de leginkább látványosabb mozzanatait. Egy biztos, a látvánnyal nem lesz gond, mint ahogyan a játékmenettel sem, annak ellenére is, hogy az újdonságokat majd ne itt keressük.
Feltéve persze, ha a Crytek megengedi majd a nyugati játékosoknak is, hogy keresgéljék az újdonságokat, mivel továbbra is csak és kizárólag az ázsiai régiókra van bejelentve a Warface, és egyelőre semmilyen biztos jel nem mutat arra, hogy az illetékesek meggondolnák magukat, de amíg egy kevéske remény is van arra, hogy a Warface hozzánk is megérkezhet, addig nyugodtan foglaljuk bele nevét lefekvés előtti imádságunkba. Reményből márpedig jelenleg még nagyon is sok van, és, hogy mennyire érdemes reménykedni, azt az alant beszúrt videó kiválóan prezentálja.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteEzt ingyenesen?????😮 De király lenne!
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteja csak ahogy a hírben is van, nem nálunk😖
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteNagyon király játékok és az a legjob hogy nekem van xbox om😎
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 hetete hülye vagy öcsém. ez kurva jól néz ki
vendeg
15 éve, 4 hete és 1 napjanekem elegem va a cod-okbol valami hasonlora várok
braddock
13 éve, 10 hónapja és 1 heteAnnál biztos hogy sokkal jobb lesz!