A párhuzamba vonás alapját egy másik, egy korábbi pletyka adta, amiből nem csak az derült ki, hogy a következő Tomb Raider szabadon bejárható környezettel, sok-sok fejtörővel és egyedi történettel rendelkezik majd, hanem az is napvilágot látott, hogy a játékon belül a hangsúly a túlélésen lesz, Lara ugyanis hajójával egy óriási viharba keveredik, majd annak rendje és módja szerint hajótörést is szenved, és egy látszólag lakatlan szigetre kerül, ahol a cél az életben maradás lesz. Ennek apropóján gondolták azt külföldi kollégák, hogy a GameInformer januári számában lelepleződik az új Tomb Raider játék. Az eset kirobbanását követően egyébiránt elindult egy honlap is, amit IDE kattintva érhetsz el. Itt ugyanazt a mottót és a GameInformer leleplezését kívánják megerősíteni számunkra. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!