Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Told végig a Fallout: New Vegast egyetlen ellenfél avagy állat vérének kiontása nélkül. Azt mondod nem lehet, azt mondod őrültség, azt mondod képtelenség. Ha a mellékelt képre kattintotok, láthatjátok nem az. A Wendi névre hallgató játékos tette közzé a szinte hihetetlen eredményt amelyet elsősorban azért nehéz elhinni, mert ugyebár a játékosok alapvetően rendelkeznek a leküzdhetetlen ölésvággyal - legalábbis néhány túlbuzgó politikus szerint. Íme a megdönthetetlen bizonyíték, egy játékot igenis a játékos teszi véressé.
Legalábbis a Fallout: New Vegast. Elképzelni sem tudom mennyire nehéz lehetett így végigtolni a játékot. Bár az igaz, hogy az első részt is meglehetett egyetlen lövés nélkül oldani – sőt igazán elvetemültek képesek voltak 20 perc alatt végigjátszani a testvérek között is egy hétig tartó tiszta játékidőt. Az oldalakon máris azzal viccelődnek, hogy ezután újabb célokat tűzzünk ki magunk elé. Pl. játsszuk végig a játékot úgy hogy senkivel nem beszélünk, hogy semmilyen tárgyat nem veszünk magunkhoz, és mind közül talán a legérdekesebb: hogy semmilyen bugba nem futunk bele. Olcsó viccek helyett én azonban azt tanácsolnám, hogy vigyázó szemetek a küldetések szóra vessétek, csak nekem tűnik az ott biggyeszkedő szám, egy kövér 76-osnak?
skyman
15 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez nem semmi😄
EZ kb elöször majdnem ugy hangzik, mint hogy legyél világbajnok a forma 1-ben ugy hogy nem ülsz autoba😄
Hihetetlen:d de ezek szerint igaz:d