Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mindig szomorú egy olyan videojáték törléséről hírt adni, ami ígéretessége mellett már majdhogynem a célegyenesben volt, és tulajdonképpen csak a megfelelő pénzmag hiányzott ahhoz, hogy végleges formában a boltokba kerülhessen. Márpedig a nem kevesebb, mint öt esztendeje készülő WarDevil projekttel ez történt, az Ignition srácai ugyanis a tegnapi napon hivatalosan is megerősítették, hogy törölték és a kukába hajították az alkotást, a WarDevil tehát már soha nem készülhet el.
A játék törlését elsősorban az idézte elő az illetékesek szerint, hogy nem kevesebb, mint 30 embert kellett utcára tenni a csapat londoni stúdiójából, ami bár a hírek szerint nem jelenti az Ignition végét, de ezzel minden erőforrásuk – emberi és anyagi egyaránt – lecsökkent annyira, hogy egy WarDevil méretű projektet befejezhessenek. Merthogy a poszt-apokaliptikus világba kalauzoló, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra bejelentett alkotás egy AAA kategóriás cím lett volna, kiváló történettel és egyediségekkel a fedélzeten. Kár érte!
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteAzért az erős túlzás, hogy a kukában landolt a projekt. Inkább csak parkolópályára került. Könnyen előfordulhat, hogy talpra áll a csapat, vagy felvásárolják őket és akkor pillanatok alatt megjelenhet a játék.
welar
15 éve, 2 hónapja és 3 heteIgen, azért csak nem töröltek egy játékot, ami talán több mint 50% kész, vagy még több. Akkor már jobban jártak volna ha eladják így félkészen, vagy valahogy.