Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb pletykák láttak napvilágot a mai nap a Sony bejelentésre váró második generációs hordozható masinájáról, amiről már sok-sok szépet és jót olvashattunk az utóbbi hetekben és hónapokban, egyedül a hivatalos bejelentését nem. Arra azonban már mérget vehetünk a sok-sok spekuláció és szóbeszéd okán, hogy valamire készül a Sony, és nagyon úgy tűnik, hogy jövőre le is leplezi azt. Hogy mit láthatunk majd a nagy leleplezés pillanatában? Nagyon úgy tűnik, hogy egy teljes egészében átszabott PSP-t.
A Kotaku legfrissebb információi szerint például egy lényegesen nagyobb kijelzővel gazdagodik majd elődjéhez képest a PSP2, bár pontos adatokat nem közöltek, a forrás nem tartja kizártnak a HD felbontás támogatását sem, ami ésszerű lenne, hiszen ez lehetne az egyik olyan újítás, amivel a Nintendo 3DS-nek komoly fejtörést okozhatnának. A szóbeszédek egyébként dupla analóg karokat és a készülék hátulján elhelyezett tapipadot is emlegetnek, bár tegyük hozzá gyorsan, mindezek csak pletykák, hogy mi az igazság, azt egyelőre csak néhány kiváltságos Sony alkalmazott tudja. Mindenesetre a HD kijelzőnek nagyon tudnánk örülni.
shade
15 éve, 2 hónapja és 3 heteVégülis így a kép alapját már eltudom képzelni.
welar
15 éve, 2 hónapja és 3 heteBiztos HD-s lesz, ha már nem 3d-s, bár talán még azt is beleteszik, csak szemüveges verzióban.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteValami durcával kell előrukkolniuk, különben lenyomjak őket a Nintendó. Azért a Go hibájából tanulva remélhetőleg az UMD olvasó belekerül majd a cuccba. Vagy ha az nem, akkor meg az új lemezformátum olvasója.