Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Big Sandwich Games fejlesztőcsapatának napokon belül megjelenik legfrissebb videojátéka, ami a Hoard nevet kapta a keresztségben, és egy nem titkoltan kis költségvetésű, szűk réteget megcélzó alkotás lesz a sorban, amit a nagy többség előszeretettel kategorizál a casual rétegbe, tegyük hozzá gyorsan, teljesen tévesen. A felső nézetes, akció-stratégia stílusba helyezhető játékban egy sárkányt vehetünk irányításunk alá, aki a hozzá rendelt pályán szabadon száguldozhat, és megküzdhet a gonosszal, miközben falvak és várak dőlnek romba mögötte.
A Hoard komoly történettel is rendelkezik, így nem csak a pusztítás, hanem a királylányok megmentése, vagy a hazug királyok megbuktatása éppen úgy a munkakörünkben lesz, mint a szörnyekkel való csatározás. Mindezt nem kevesebb, mint 35 pályán élhetjük majd át, négyféle játékmódban, kooperatív mókával a fedélzeten. Ha pedig eddig semmi másra nem voltál kíváncsi, csak arra, hogy pontosan mikorra várható a Hoard megjelenése, akkor most jól figyelj, mert azt is megtudtuk a hétvége folyamán. Az illetékesek hivatalos bejelentésének értelmében ugyanis a sárkányos őrület november 2-án kerül fel a PlayStation Network-re, ahonnan 15 dollár ellenében tölthetjük majd le.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteIgaz, hogy stratégia, de ez a sárkányos ötlet tetszik. Nem sok sárkányos játék van.