Az Interplay elnöke, Eric Caen elmondta, 2007-ben a Bethesda felajánlotta nekik a fejlesztésre való jogosultságot mert az Interplay az MMO jogokkal együtt 50 millió dollárt kért. A Bethesda ekkor csupán az offline jogokat vette meg, mondván ők jelenleg nem kívánnak fejleszteni MMORPG-t a Fallout világára. A Fallout 3 sikere után azonban minden megváltozott. Még be is perelték az Interplayt, amiért az kiadott egy Fallout Trilogy címre hallgató pakkot, merthogy azt össze lehet keverni a 3. résszel. Miután ezt megnyerte az Interplay gyorsan vissza is perelték a Bethesdát. Ennek kapcsán 2009 április 4-én elkezdődhetett az MMORPG fejlesztése. Nem sokkal a Bethesda küldött egy papírt, amiben azonnal leállította a fejlesztést arra hivatkozván, hogy az Interplay MMO-ja is hozzájuk tartozik, hiszen megvették a jogokat. Azóta csatázik a két cég. Caen szerint itt egyértelműen arról van szó, hogy a Bethesda csak valami ürügyet keresett, hogy úgy szerzhesseék meg az online jogokat is hogy ne kelljen az 50 milliót visszaszolgáltatni. A Bethesda azt hitte úgy hagyták az Interplaynél az online fejlesztési jogokat, hogy azt az Interplay sosem tudja megvalósítani. Amikor mégis sikerült, azonnal bírósághoz fordultak. A Bethesda egyelőre nem kívánta kommentálni az esetet.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Legalábbis ha van pénzünk rá, és kvázi van mire. Márpedig a Fallout elég jó kis indok bárkinek a pereskedésre, - hát nem véletlenül maradt fiókban majdnem 10 évig a harmadik rész, lett volna rá kereslet, meg az is aki megcsinálja, csak éppen azok ültek a jogokon, akiknek csupán pereskedésre volt elegendő pénzük, de a kivitelezésre már sajnos nem. Most éppen a hol haldokló, hol feltámadó Interplay és a Bethesda csatázik azon ki is jogos a Fallout Online-t összedobni.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteA játékszakma úgy cirka tíz évvel ezelőtt még teljesen másról szólt. Minőséget kaptunk, normál áron. Most semmi más téma nincs, mint a pénz, a pénz és a pénz. Szégyen!
welar
15 éve, 2 hónapja és 3 heteAz üzlet az mindíg üzlet marad. Lehet az kukoricapehely vagy játékipar mindegy minden csak a pénzről szól sajnos. Ezért jobb talán a kissebb játék fejlesztő cégek, de lehet hogy tévedek.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteElég szánalmas, hogy mik mennek manapság.