Nem producer, vagy kreatív designer ő, hanem bizony az a szinkronszínész, aki a játékokban adta a 47-es klón hangját. Bateson leginkább arról beszélt, hogy nem is olyan rég felhívták az IO-tól hogy ő is erősítse meg miszerint még nem hívták be, hogy felvegyék a hangját az ötödik részhez. Merthogy időközben ilyen pletykák kaptak szárnyra, ahogyan volt példa már artworkok és egyéb elemek kicsusszanására, amelyekről szintén bebizonyosodott, hogy nem valóságosak. De megerősítette azt is, hogy természetesen már egyeztettek az IO-val és ő fogja adni a 47-es hangját nem csak az 5. részben, de minden egyes későbbi epizódban is amíg csak teheti. 2007-ben, amikor elkészült a Hitman film, még őt is elhívta a Fox, hogy mi a véleménye a film végső változatáról. Bateson mindössze ennyit mondott: Nem tetszik. Valamint a készülő második részben biztosítanak számára egy kis cameo szerepet. Szerinte a második részben mindenképpen valami karizmatikusabb kopasz színészt kellene találni, mondjuk Bruce Willist, aki már eléggé sokat tett a szerepért így is, kezdve azzal, hogy kihullott a haja.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
És ugye aki ismeri a számok törvényét, az 42-ről az élet értelmére, 47-ről pedig az egyik leghatékonyabb bérgyilkosra asszociál. Szinte hihetetlen, hogy a Blood Money óta már majdnem öt teljes év telt el, és míg előtte három és fél játékot képesek voltak IO-jék kilökni a Hitman szériából ugyanennyi idő alatt most ahogy a költő mondaná a többi néma csend. Talán az egyik legtitkosabb fejlesztés övezi a vonalkóddal ellátott kopasz antihős legújabb visszatérését és ezt a pangást töri meg most David Bateson.
welar
15 éve, 2 hónapja és 3 heteJátékot még egyszer sem próbáltam, de a film nem volt rossz. Lehet hogy ha tényleg lesz új rész azt kipróbálom.
scal
15 éve, 2 hónapja és 3 hetea film nekem is tetszett, de azért volt benne pár rész ami vért kívánt, a hülye producerek nagyon belenyúltak
a játékokat meg próbáld ki, különösen a 2-es, és a 4-es részt, még mai szemmel is nagyon jók
skyman
15 éve, 2 hónapja és 3 heteÉn anno nem is tudtam, hogy van Hitman -es játék is csak a filmröl tudtam😄
De ha behoznak egy ujjab részt akkor mostmár kiprobálom, tetszett a film🙂
marco
15 éve, 2 hónapja és 3 heteElég hülyén nézne ki a nagypapa BW a Hitman szerepében!🙂
scal
15 éve, 2 hónapja és 3 hetenekem egyébként nem Olifánttal volt gondom abban a filmben, ő szerintem egész jól felnőtt a feladathoz
Hitman játékról nem tudni 😮😮😮😮 nem csoda hogy a Simsről annyian tudnak, úgy néz ki manapság 4 rész már nem elég a hírnévhez 😄
lac
15 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem a film is teljesen korrekt volt, igaz, kissé módosított az alapsztorin a 47-es eredetét illetően, de ettől függetlenül abszolút rendben van.
Ha mást nem, a Blood Money-t mindenképpen próbálja ki mindenki, iszonyatosan jó játék, és technikailag még ma is simán megállja a helyét.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 hete42=az élet értelme (Galaxis útikalauz stopposoknak) 😄