Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Time Crisis: Razing Storm tengerentúli bemutatkozása a napokban már megtörtént, így az ottani "on rail" lövöldözés szerelmesei már kiélhették aktuális Time Crisis-éhségüket, azonban itt az öreg kontinensen még várat magára a premier, mint a minap a hivatalos európai PlayStation blogról kiderült. A Sony ugyanis ott jelentette be a fanatikusok számára, hogy a mi régiónkban november elején lesz esedékes a Time Crisis: Razing Storm megjelenése. Természetesen pontosabb időpontunk is van már ennél!
Ennek fényében egészen pontosan november 3-án lesz érdemes ellátogatni a PlayStation Network-re, ahonnan néhány euró ellenében tudjuk majd lerángatni korunk egyik legjobb „on rail” lövöldéjét. Érdekesség, hogy a brit és az Írországban lakó játékosok egy kicsit később, november 5-én érhetik el a programot, ami egyébiránt teljes Move támogatással kerül a virtuális boltok polcaira, így akár már hadonászva is lövöldözhetünk egyet-kettőt. November 3-án tehát érdemes lesz ellátogatni a PlayStation Network-re.
welar
15 éve, 2 hónapja és 3 heteÉletem egyik legszebb emléke mikor középiskolás koromban (tehát régen 🙂 ) egyik haverommal 2 hetet voltunk lent Siófokon, és az ottani sétálóutcán lévő játék Box ok játékaival játszottunk, és persze ott volt a Time Crisis gépe is amin rengeteget játszottunk, és végig is vittük 🙂.
A legjobb az volt amikor a játék vége felé közelítettünk, mögöttünk kb. 20-30 járókelő gyűlt és szurkoltak nekünk. Felemelő volt egy kis ember számára mikor tapsal ünnepeltek minket a játék vége főcíme alatt.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteNem ismerem, de nem is érdekel, ha csak ilyen letöltős. Meg egyébként sincs konzolom.