Ebből a szófordulatból arra következtethetünk, hogy a játékguru valami új franchise készítésébe foghatott, ami ráadásul azért is lesz érdekes, mert szerinte nyugati és keleti fejlesztők is dolgoznak rajta, ami szerinte azt eredményezi majd, hogy nagyon sokszínű és egyben egyéni lesz a rejtélyes projekt, lévén a Japán brigád és a nyugati társaság is teljesen másképpen tekint a dolgokra, ez a differenciál pedig jót fog tenni a készülődő játéknak is. Képtelenek vagyunk elrejteni kíváncsiságunkat, bár nem sok esély van rá, nagyon reméljük hamarosan a hivatalos bejelentés szem- és fültanúi lehetünk.