Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban felmerült pletykák értelmében vált hivatalossá néhány héttel ezelőtt az az információ, miszerint a Nintendo egy vadonatúj kontroller piacra dobását tervezi a Wii konzolhoz. Az illetékesek akkor elég szűkszavúan nyilatkoztak a sajtónak, tulajdonképpen azon túl, hogy elárulták, valóban érkezik egy új irányító, semmi más információt nem osztottak meg a nagyvilággal, hacsak azt nem vehetjük annak, hogy a vezérlő a Wii Remote és a MotionPlus keresztezéséből jött létre.
A nagy kreativitásból így született meg a Wii Remote Plus név, amit rögtön rá is aggattak a szerkezetre, ami legfrissebb információink szerint az öreg kontinensen is napvilágot lát, ráadásul már azt is tudjuk, hogy pontosan mikor és milyen színekben. A Nintendo ugyanis a hétvégén bejelentette, hogy Európában november 5-én számíthatunk a Wii Remote Plus érkezésére, ekkortól lesz érdemes körülnézni a boltok polcain, ahol fekete, fehér, kék és pink színekben találhatjuk meg az új jövevényt, ami korlátozott számban a Super Mario Anniversary Wii mellé piros öltözékben is fellelhető lesz.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 2 heteÉs akkor ez most mivel jobb, mint az alap kontrollerek? Gondolom semmivel, csak kellett valami, ami felkavarja az állóvizet.