Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a tegnapi napon jelentettük nektek, hogy a Capcom brigádja máris bejelentette az első négy Dead Rising 2 DLC-t, amelyek barátságos áron, újabb kinézetekkel és kivégzőeszközökkel gyarapítják majd a felhozatalt. A bejelentéskor még úgy tűnt, hogy kizárólag konzolokra fut majd be a négy csomagocska, azonban az illetékesek mára virradóra jelentették számunkra, hogy nem csak az Xbox 360-nal és a PlayStation 3 masinával rendelkezők, hanem a PC-s játékosok is megkapják a négy kiegészítést.
Így tehát személyi számítógépeken is beöltözhetünk majd pszichopata sorozatgyilkosnak, vagy dzsungelharcos katonának, esetleg focihuligánnak, vagy néma nindzsának is, ha úgy tetszik, hiszen zombit irtani még nagyobb élmény ilyen hacukákban. Természetesen a bejelentés mellé semmiféle konkrétum nem érkezett, így nem tudjuk még sajnos, hogy PC-re mikor és milyen áron érkeznek majd meg a csomagok, de feltételezzük, hogy a konzolosokkal együtt kapja majd meg a számítógépes tábor is a saját kis tartalmait. Ha bármit megtudunk ezzel kapcsolatban, azt azonnal közölni fogjuk.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 1 heteÉrdekes is lett volna, ha minden más platformra megjelenik, de a PC meg kimarad. Lett volna felháborodás akkora.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 napjavalaki mond jó lövöldözős játékot???????? léccy
lac
15 éve, 3 hónapja és 2 napjaMivel nem fel nem tudom fogni, hogy miért a DR2-nél kérdezed ezt, és miért írod „léccy”-nek a légyszívest, ezért elkönyvellek egy gyenge értelmi képességekkel megáldott gamernek. Szóval ajánlom neked a Painkiller és a Serious Sam sorozatot.