Az akció RPG-ben különféle szörnyeket kell legyőznünk varázslatok, illetve fegyverek segítségével. A karakterünket természetesen fejleszthetjük és a harcok után tapasztalati pontokra tehetünk szert. A matériában egy kísérőt is választhatunk magunk mellé, ő lesz a jobb kezünk és a döntéseink kihatnak rá is és a környezetünkre is. A Dungeon Siege III-ról elmondható, hogy hűen tükrözi az előző részek hangulatát, már ami a fantasy világot illeti. A játékot eredetileg két karakterrel kell végigvinni, de ha nincs senki, aki beugorjon második játékosnak, akkor a gép vezérli a másik személyt, de lehetőségünk van arra is, hogy kedvünk szerint váltogassuk a két karaktert. A főhősünk döntései következményekkel járnak, tehát nem árt átgondolni a dolgokat, mielőtt cselekszünk.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix kiadó nemrég hivatalosan is közzé tett néhány újabb képet a készülő Dungeon Siege III című produktumáról. Az Obsidian Entertainment fejlesztőcsapata munkálkodik a terméken, amely előreláthatólag 2011-ben fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. A singleplayer mód mellett a készítők muliplayer móddal is meg szeretnék örvendeztetni a rajongókat. Ezen kívül a felhasználók akár 4 fős kooperatív módban is játszhatnak majd a barátaikkal.
skyman
15 éve, 5 hónapja és 3 heteA képek alapján tetszetős nagyon is🙂
Marco nem müködi nállam a pontozás🙁
shade
15 éve, 5 hónapja és 3 heteNálam jó.