Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A ritmusjátékokat lehet szeretni és lehet gyűlölni, annyit azonban mindenképpen el kell ismerni, hogy létezik PSP-re egy olyan sorozat, amelyik képes volt megbontani a korábban bevett trendeket, és egy teljesen innovatív, alapjaitól egyedi formába öntötte a ritmizálásra épülő játékmenetet. Ő nevezetesen a Patapon-széria, amelynek legfrissebb, immáron harmadik epizódját az E3 alatt jelentették be számunkra, és már akkor tudtuk, hogy hamarosan demó formájában próbálhatjuk ki aranyoskáink új kalandját.
Mivel pedig a Patapon 3 egyik komoly újdonsága lesz a multiplayerre kiélezett játékmenet – a jövőben talán ezzel akarják visszaszorítani az illetékesek a kalózkodást ezen a platformon -, természetes, hogy egy többjátékos demót adnak ki hozzá a közeljövőben, amely olyannyira közeli, hogy már itt van a sarkunkban. Jövő héten kedden, tehát július 6-án ugyanis már felkerül a PlayStation Network-re a Patapon 3 multis kipróbálható változata, amelyet letöltve, majd betöltve belekóstolhatunk az online lehetőségekbe, illetve az új karakterekkel is megismerkedhetünk természetesen. Kedden ne felejtsük tehát el, mi lesz az esti program!
skyman
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHát ez mekkora mán😄
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHöhh, félő, hogy elfelejtem… 😄