A PrimeSense most megtette, és állításuk szerint már átvették a Microsoft mozgásérzékelős technológiájának működési elvét, amit feltehetően 2011-ben lesznek képesek személyi számítógépeken is alkalmazni. Minderről a kompánia főnöke, Adi Berenson rántotta le a leplet, aki elmondta, hogy szerkezetük a Kinect-hez nagyon hasonlóan működik majd – tehát nem a Kinect jön PC-re -, lévén egy pár 640×480-as kamerát használ, amelyek képesek lesznek megállapítani helyzetünket a 3D-s térben. Mivel nem maga a Microsoft szerkezete lát napvilágot számítógépre, ezért néhány szolgáltatása exkluzív marad, így például a hangvezérlés, és egyebek. Berenson szerint a készülő masinájukat televíziókhoz is szeretnék legyártani majd, ami így lehetővé tenné, hogy saját testünkkel vezéreljük otthonunk trubadúrdobozát. Egyelőre ennyi részlet szivárgott ki a névtelen, PC-re is érkező mozgásérzékelős szenzorról, de kiemelten várjuk a továbbiakat.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mozgásérzékelős technológiák már kezdik a plafonra ugrasztani a nagy többséget, pláne, mert másról sem hallunk a médiákból, csak ezekről a szerkezetekről, amelyek eleddig úgy tűntek, kizárólag a konzolosok kiváltságai lesznek. Persze aki jártas a technológia terén, nagyon jól tudja, hogy személyi számítógépekre majdhogynem egyszerűbb lenne ilyen szenzorokat előállítani - de mindenesetre semmivel sem okozna nagyobb gondot, mint konzolokon -, így csak idő kérdése volt, hogy mikor áll elő valaki ezzel a lehetőséggel.
dns
15 éve, 6 hónapja és 4 heteMondtam én, hogy a PC-be is bele lehet dugni mindenfélét, csak akarni kell😄
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteNaná, hogy várjuk! Végre jön egy mozgásérzékelős szenzor PC-re is! 🙂