Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony az idei E3-on erősen rágyúrt a Move mozgásérzékelős kontrollerre, és ennek okán játékai közül is csak néhányat emelt a magasba. Ezek közül kétség kívül előkelő helyet kapott a Killzone 3 is, amelyet az illetékesek konferenciájukon is prezentáltak, méghozzá teljes három dimenzióban, lévén a program nem csak folytatja a második rész monumentalitását, nem csak brutális kinézetet biztosít, hanem 3D támogatást is kap, sőt, teljes Move kompatibilitást. Ha mindez minket nem is érdekel, annyira biztos vétel már most a játék, akkor is azért egy dobozképre talán biztosan kíváncsian vagyunk.
Ha így lenne, akkor a megfelelő helyen jársz, a Sony ugyanis elkészítette és közkézre bocsájtotta a játék box art-ját, amely alant megtekinthető, és több érdekesség is megfigyelhető rajta. Egyrészről a Move támogatás feltüntetése, amelyet ezentúl a bal felső sarokban, kék színnel kell keresnünk a dobozokon, illetve a 3D támogatás logója, amely a jobb alsó sarokban kapott helyet, találó dizájnnal párosítva. A Killzone jövő februárban ér el az üzletek polcaira, kizárólag PlayStation 3 masinákra, az alábbi dobozképpel:
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaaztaaaaaaaaaa😮😮
MOVE+3D ez király ötlet 😄😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaSZerintem előre láthatólag a Sony szinte mindegyik játékát Move kompatibilis és 3D-re fogj megcsinálni😄😄 A microfos le van maradva😛😛
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaNe szidd már állandóan a microsoftot… Ez már idegesítő.
Amúgy a kép rohadtul tetszik.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 napjacsináljon 3D-t és olyan tejlesítményt mint a PS3 és ne fagyjanak a windowsok. Akkor kibékülök vele😉