Ugyanekkor a fejlesztőcsapat azt mondta, hogy nagy előrelépés történt a készterméket illetően, ugyanis stabilizálták a játékot és kijavították benne a súlyos hibákat. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, a készítők pedig azt remélik, hogy olyan stabilan és akadálymentesen fog működni a matéria, ahogyan azt elképzelték. A hamburgi InnoGames kiadó szerint felléphetnek még kisebb hibák a Dark Age Wars-ban, de a Pixabit fejlesztőstúdió igyekszik ezeket kijavítani a közeljövőben. A program a középkorban játszódik, a felhasználók célja az, hogy egy virágzó királyságot alapítsanak, amelyet az irányításuk alá vonhatnak és felügyelhetnek.