Pachter úr szerint az Xbox 360 Slim – amelyről néhány órával ezelőtt közöltünk pletykákat – nagyjából 300 dolláros áron lesz a boltokba juttatva, de nem önmagában, hanem egy Natallal, avagy új nevén, Kinecttel a csomagban. A PSP2 esetében jövendőmondónk álláspontja alapján egy komoly multifunkciós készülékre kell számítanunk, kamerával, mindennel a fedélzeten, amely méltó vetélytársa lesz majd az iPod-nak. A Nostradamus trónjára törő úriember a Nintendot is szóba hozta, vele kapcsolatban nem tartja kizártnak egy Wii HD megjelentetését, amely minden bizonnyal már túl későn kerül majd az üzletekbe ahhoz, hogy versenyre keljen a Sony, illetve a Microsoft termékeivel. Míg előbbiekről E3-as leleplezést vizuált Michael, addig a Nintendo masinájáról egyelőre semmilyen jóslatokat nem mert megosztani velünk. Hogy igaza volt-e? Hamarosan megtudjuk…