A Thermaltake V9 BlacX Edition a nevéhez méltóan kívül-belül fekete színben pompázik, a megfelelő hűtéséről pedig három darab ventilátor gondoskodik, amik közül egy kék LED-el megvilágított 120 milliméteres a ház elején (1000RPM), egy 120 milliméteres a hátulján (1400RPM), egy 230 milliméteres pedig a tetőrészen kapott helyet (800RPM), de a tervezők persze a vízhűtés számára előkészített furatokról sem feledkeztek meg. A különféle meghajtóknak négy darab nyitott 5,25 inches, öt darab zárt 3,5 inches, és két darab nyitott 3,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget, de az újdonság különlegessége, hogy a tetején két dokkoló egység is ki lett alakítva, amik egyaránt képesek a 2,5 és a 3,5 inches merevlemezek fogadásara is.
A mai követelményeknek megfelelően a háttértárolók, az optikai meghajtók és a bővítőkártyák beépítése természetesen nem igényel semmiféle szerszámot vagy segédeszközt. A számítógépház tetején kialakított I/O panelen található két darab USB 2.0 és egy legújabb generációs USB 3.0 csatlakozó, valamint az audiorendszer fejhallgató és mikrofon kivezetése. Az új Thermaltake V9 BlacX Edition megjelenésére várhatóan már augusztusban sor kerül, az árcéduláján pedig 99$-os összeg fog szerepelni.
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 hete„kívül-belül fekete színben pompázik” Na azért! 😄
skyman
15 éve, 7 hónapja és 1 heteakad benne egy kicsi piros is😄😛
De jol néz ki, az tény😄
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteNem baj az! Red + Black… 😄
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 hetejól néz ki
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 1 heteÁh… Szerelmes lettem!
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEz nagyon ott van!
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 órájaNa igen, őt már hoznám is haza 😛