Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bethesda csapata mondhatni évről évre mindig igyekezett meglepni minket az éppen aktuális E3 kiállításon, hol egy bejelentéssel, hol valami apró leleplezéssel, ez a nagy eseménysorozat viszont úgy tűnik, hogy az idei esztendőben sajnos megszakad, a cég ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy milyen alkotásokat kíván prezentálni az expón. Meglepődés természetesen van, de korántsem attól, hogy ott lenne a listán például az Elder Scrolls MMO, netán egy újabb Fallout epizód.
Bár örülnénk mi már egy játszható Rage-nek is, az id Software műhelyében formálódó, évek óta várt, és még mindig sikerre ítélt produkció azonban nem lesz ott a Bethesdás standon ilyen változatban, ellenben várható hozzá egy vadonatúj prezentáció. Sovány vigasz. Természetesen a Bethesda azért nem megy üres kézzel, játszható demóként elviszik magukkal a Brink, Fallout: New Vegas és Hunted: The Demons Forge triumvirátust, így róluk feltehetően gameplay áradat várható alig két héten belül. Mi azért örültünk volna valami apró újdonságnak… talán majd jövőre!
skyman
16 éve, 2 hete és 2 napjaHát ez nagy hiba. Vmi meglepivel azért tényleg készülhettek volna.
dns
16 éve, 2 hete és 2 napjaNa ja, talán majd az E4 (Electronic Entertainment Expo Enhanced) alkalmával😛
shade
16 éve, 2 hete és 2 napjaKár, valami Elder Scrolls 5-re válram pedig. 😄
dorcika
16 éve, 1 hete és 6 napjaKár… 🙁