Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Konzolos berkekben már talán meg is unták a Prince of Persia legújabb epizódját, amely The Forgotten Sands alcímmel a múlt hét óta a boltokban figyel. Az örök fattyúplatform, avagy a PC pedig újfent száműzve lett a mostani örömmámorból, lévén a UbiSoft úgy döntött, hogy elcsúsztatja néhány héttel ezt a változatot, amiből jelen esetben ismét csak haszna lesz a számítógépes játékosoknak, lévén kis hazánkban például magyar feliratot kap a Herceg legújabb kalandja. Sőt, ha a digitális disztribúció hívei vagyunk, most fantasztikus ajándékokat zsebelhetünk be az előrendelésünkkel.
Így ha a sima Prince of Persia: The Forgotten Sands-ra fizetnénk be már most, akkor ajándékba kapunk mellé egy példányt – természetesen kizárólag digitálisan – a Prince of Persia Warrior Within-ből is. Ha viszont a korábban bemutatott, és kicsit drágább Digital Deluxe Edition-t tennénk előzetesen kosárkánkba, akkor a Warrior Within-hez még a Sands of Time is társul, két exkluzív kinézet, egy szintén exkluzív pálya, illetve a játék zenéinek társaságában. Ha bármelyik üzlet kedvező számodra, akkor irány a Steam!
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 hetenekem nagyon kéne ez a játék.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteakkor vedd meg 🙂
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 hetevagytöltsd le😄
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 hetehelosztok tudnátok segíteni a the palace résznél járok és ott van három idéző szörny mindegyiket megölöm de nem nyílik ki az ajtó előre is köszi a segítséget
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 hetenekem is ugyanaz a gondom uganott vagyok és nem nyílik valaki please
shade
15 éve, 4 hónapja és 1 heteAz aztjelenti, hogy nemvoltál képes megvenni a játékot.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 napjaÍg van nem vettem meg mert nem tehtem meg hogy megvegyek egy játékot 😉
shade
15 éve, 4 hónapja és 3 napjaMért is?
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 heteMert nincs rá pénzem 🙂
richie8
12 éve, 5 hónapja és 13 órájaSzerintem aki herceg rajongó, annak mindkét előző példányból akad a polcán. esetleg valami relikviákat adhattak volna még választási lehetőségként, pl. az idő tőrét vagy dahaka figurát xD