Állítását természetesen igazolta is Michael, méghozzá azzal, hogy a játékgépek nagy többsége egyelőre még nem kapcsolódik olyan arányban az internethez, amely már elegendő lenne a digitális formátum térhódításához. Szerény véleménye szerint míg a PC-k nagyjából 95 százalékban vannak összekötve az internettel, addig az Xbox 360 masinák legfeljebb kétharmada. A PlayStation 3 esetében 85 százalékos értéket állapított meg az elemző úr, a legrosszabb arány viszont a Nintendo Wii-nél van, ahol Pachter szerint 50 és 35 százalékban kapcsolódnak csak a gépek a világhálóhoz.

Így tehát amíg ilyen rossz arányban vannak a konzol és a netkapcsolat arányai, addig Pachter szerint esélytelen, hogy háttérbe szoruljanak a dobozos játékok. Állításai alapján legalább 90% feletti szintet kellene produkálnia az összes platformnak, ami valószínűleg 2020-ig biztosan nem következik be, tehát legalább 10 évig még biztosan élvezhetjük a dobozba zárt korongok semmivel sem összehasonlíthatatlan formátumát. Michael azonban sajnos elfeledkezett arról, hogy az elkövetkezendő 10 évben lesz egy generációváltás is – feltehetően csak egy -, ami rendesen felkavarhatja majd az állóvizet. Ez azonban legyen még a jövő muzsikája, mi most örüljünk egyelőre a kézzel fogható formátum hosszú élettartamának!