A High Moon Studios brigádja nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy videojáték formájában visszatérjenek a kezdetekhez, a Cybertronra, és interaktív formában elmeséljék az első lépéseket. Erről szól a lenti videó, amelyben a projekten dolgozó arcok közül kettő jelenik meg, és árul el néhány érdekességet, hogy mire is számíthatunk a sztori kapcsán, ha betöltjük a Transformers: War for Cybertront. Két kampányban mélyedhetünk el, nem meglepő módon a két szemben álló fél oldalán. A Decepticonoknál Megatron egy hősként jelenik meg, akinek egyetlen célja a bolygó arany korszakának visszaállítása. Árulásra hajlamos alvezére, Starscream, csak később csatlakozik hozzá, hogy hogyan és miként, kiderül majd a produktumból.
Az Autobotok első pályáján Optimus még korántsem Prime, azaz Fővezér, hanem csak egy szimpla parancsnok a harcmezőn. Nem is kíván ennél többet, ám mikor nem marad más, aki kezébe vehetné az ellenállás erőinek összefogását, neki kell lépnie. Egyik első társa, barátja pedig ki más lenne, mint Bumblebee, aki ezúttal sem maradhat ki az események középpontjából. A program június 22-én érkezik, PC-n, Xbox 360-on, PS3-on, valamint Nintendo DS-en és Wii-n vethetjük magunkat bele az eredettörténet szálainak kibogozásába.
vendeg
15 éve, 3 hete és 4 napjaSzerintem naon király lett szép grafika jó robotok 😉😉😄😄