Sőt, mivel az alfa után még van béta változat is, erős a gyanúnk, hogy a brigád jövőre sem tudja befejezni játékát, hiába jelölte ki megjelenési dátumnak most a 2011-et. Persze Willits szerint nagyon keményen dolgoznak azon, hogy minél előbb leszállíthassák nekünk az egyre érdektelenebb programot, amelynek Xbox 360-as változatával Tim elmondása alapján komolyan meggyűlik a baja a csapatnak. Szintén friss információ, hogy a gárda képtelen lesz egyetlen lemezen megjelentetni a program ezen konzolra szánt változatait, az egyik korongon a Rage egyik fele, míg a másikon a másik fele kap majd helyet. Praktikus megoldás!
Ugyanakkor ha visszaemlékezünk, a múltban éppen a Sony masinájával voltak komoly gondban az id Software emberei, akik hiába is próbálkoznak a játékgépekkel, be kellene már látniuk, hogy ők igazi PC-s fejlesztők, és semmi keresnivalójuk a konzolos szférában. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy ezt még maguknak sem szeretnék bevallani, csak nehogy mire észbe kapjanak, már ne legyen se Xbox 360 konzol, se DirectX 9 technológia a fókuszban, és akkor a jelenleginél is nagyobb bukás lesz az évek óta fejlesztés alatt álló Rage. Egyet már most biztosra vehetünk, idén nem kell betöltenünk a programot, és van egy sanda gyanúnk, hogy jövőre sem…
shade
15 éve, 8 hónapja és 3 heteMit tudnak már enynit szórakozni azzal. Ezzel is úgyjárnak mint a doomal.
lac
15 éve, 8 hónapja és 3 heteMiért, hogy jártak a Doom-mal?