Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard végre hivatalosan, közleményben, tehát formálisan bejelentette, hogy az idei év egyik legjobban várt stratégiája, avagy a StarCraft II mikor kíván a boltok polcaira kerülni. Rengeteg találgatás felütötte már a fejét a témával kapcsolatban a múltban, és a legutolsó hírek még azt súgták nekünk, hogy az esztendő első félévében jön a játék, ám ahogyan kiderült a Blizz leleplezéséből, majdnem egy teljes hónappal a második félévre csúszott a debütálás, lévén a program végleges megjelenési dátuma július 27-e lett.
Ez egy világszerte érvényes datálás, tehát nem csak a tengerentúlon, hanem Európában és Ázsiában is érvényes. A Wings of Liberty alcímmel ellátott alkotás tehát ekkor várható az üzletek polcaira, a nyár szinte kellős közepén óriási launch partikra számíthatunk ebben az időpontban, ám ne feledjük, hogy a béta tesztek még most is zajlanak – már végre Mac rendszereken is -, tehát néhány előzetes élmény megszerzése céljából nyugodtan kerítsünk magunknak egy béta kulcsot. Ha viszont erre nincs szükségünk, akkor július 27-én indulhatunk a boltokba, ezen a napon ugyanis már biztosan ott lesznek a StarCraft II dobozkái, amelyeket lehet kosarazni, fizetni, majd hazavinni és éjszakába nyúlóan nyúzni.
dns
15 éve, 8 hónapja és 2 heteMagyarország is Európában van?😮
marduk
15 éve, 8 hónapja és 2 heteNo.Ázsiában xd