Ebből már kitalálható, hogy a produktum az MMO-k piacára való betörést tervezi, méghozzá nem a szokásos fantasy díszletek közé helyezett ember-elf-törpe kombóval, hanem a jóval kevesebbszer használt végtelen űrrel, űrhajók közötti csatákkal és akcióra alapozó játékmenettel. Ráadásul mindez alapvetően ingyenes lesz, bár nagyon meg lennénk lepődve, ha később nem kínálnának hozzá fizetős tartalmakat is. Az első körös béta egyelőre a szerverek és a program stabilitásának tesztelését tűzte ki céljául, ehhez pedig mindössze 100 játékost választottak ki a fejlesztők. Elkeseredésre azonban semmi ok, hiszen további tesztek is jönnek majd, amelyekhez értelemszerűen több résztvevőre lesz szükség. A bétára jelentkezni továbbra is lehet a hivatalos honlapon, így már csak a Reakktor munkatársain múlik, hogy lövöldözhetünk-e egy jót az alkotás megjelenése előtti hónapokban.