A játéknak már él a hivatalos honlapja, amely egyelőre meglehetősen üres, csak a lentebb is látható teaser trailert lehet rajta megtekinteni. Utóbbi titulusához mérten rövid, akciójelenetek kibogozhatatlan egyvelegéből tevődik össze, tehát sok támpontot nem nyújt a Black Ops milyenségéről. Felejtsük is el gyorsan, inkább nézzük a kiadott információkat, amelyek jóval beszédesebbek a videónál.
Az eddigi találgatások nagy többsége Vietnám szívébe helyezte az újabb kalandfüzért. Ez nagyjából így is lesz, ám az eddigi részekhez hasonlóan a fejlesztők nem korlátozzák egy országon belülre az eseményeket. A dzsungeles Vietnám mellett ellátogatunk még Kubába, az Északi-sarkra, Dél-Amerikába, és már az is biztosnak tűnik, hogy a brit speciális alakulat, a SAS, tagjaként részt veszünk egy, a londoni iráni nagykövetségen zajló csetepatéban. A történet valamikor a II. világháború vége és napjaink között fog játszódni, tehát több évtizedet is felölel majd.
Eddig semmi extra, a finomságok azonban csak most jönnek. A készítők állítása szerint ez a Call of Duty meglehetősen sötét atmoszférájú lesz, amely annak köszönhető, hogy kissé elrugaszkodnak a valóságtól. Mindez szuper katonák, furcsa események és zombik jelenlétét hordozza magában, azaz paranormális tevékenységekkel dobják fel a produktumot. A bejárható helyszínek kellően változatosak lesznek, esőerdős, égi, vízalatti, havas, városos és kutatólaboros pályákon kell majd megmentenünk a világot. Az egyjátékos kampány mellett lesz teljes kooperatív missziósorozat is. A multiplayerben visszatérnek a Modern Warfare 2-ből hiányzó dedikált szerverek, nem lesz atombomba, túlerősített shotgunok és knife commando. Várjuk a további részleteket.
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 heteezek a videok jok!🙂🙂
fabre
15 éve, 8 hónapja és 2 heteNa ez igen … szerintem mocskosul lealázza a MoH -t ,legalábbis grafikailag !! Már félek is a gépigénytol 😄
shade
15 éve, 8 hónapja és 2 heteHát azt nemnehéz leközözni. 😄 De az új MoH szerintem szebb lesz mint az új CoD.
davis
15 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn megnéztem a MoH-nak az új videóját + ezt a vidit😄
háth nemtom… szerintem mind a 2 game adnifogja az ívet😄
meg a másik,hogy tuti nem fogunk unatkozni😉😎