Amely valószínűleg csak a televíziós sorozattal komolyabb barátságot ápoló egyéneknek fog sokat mondani, de ők minden bizonnyal örömujjongásban törnek ki. Szóval a második, egyelőre cím nélküli, részben felbukkannak a Cybermanek, akik közkedvelt gonosz entitásoknak számítanak a filmekben. Ha mindez nem lenne elég, még arra is fény derült, hogy ez a fejezet 3-4 héttel az első rész után érkezik, azaz június vége, július eleje körül, méghozzá PC és Mac platformokra. Érdemes még megemlíteni, hogy a játékok ingyenesen letölthetőek lesznek, éppen ezért megéri majd próbálkozni velük, hátha fel tudnak mutatni néhány jópofa apróságot, érdekes húzást.