Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision és az Infinity Ward vezetői valószínűleg míg világ a világ, már nem fognak kibékülni egymással, ez azonban még nem jelenti azt, hogy az óriáscég lemondana a Call of Duty névről, sőt mi több, foggal és körömmel ragaszkodik hozzá. Valószínűleg Vince Zampella és Jason West nem is tart nagyon igényt már rá, emlékezzünk csak vissza a Modern Warfare 2 körüli címproblémákra, mindenesetre az Activision vezetősége éppen ezért egyre erősebb köteléket alakít ki a sorozattal, ennek pedig ékes bizonyítéka, hogy Dan Amrich, a csapat bloggere érdekes kijelentéseket tett egy Facebook fórumon.
Állítása szerint ugyanis a brigád nem kevesebb, mint három Call of Duty címet szeretne piacra dobni az elkövetkezendő két esztendőben. Ez nem csalás, nem ámítás, hallottunk már évenkénti megjelenésekről, ez azonban egy olyan üzletpolitika, amely feltehetően mindenki számára ismeretlen, bár nem kivitelezhetetlen. Most ugyanis éppen a Treyarch próbálkozik egy feltételezhetően vietnami háborús alkotással, amit a Sledgehammer egészen új köntösbe bújtatott CoD epizódja követhet majd, míg a koronát az Infinity Ward soron következő Modern Warfare játéka tenné fel a széria fejére. A nagy kérdés csak az, biztos, hogy szükségünk van ennyi Call of Duty-ra?
tibit
15 éve, 9 hónapja és 1 napjaJöhet minden mennyiségben! 😉 Itt nem igaz a mondás, hogy a jóból is megárt a sok.