Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Plain Sightról korábban már megemlékeztünk egyszer, egy olyan független fejlesztésű alkotásról van szó, amelyben öngyilkos hajlamokkal küzdő robotnindzsákat irányíthatunk, és kizárólag multiplayer játékmódokkal van felvértezve. A produktum nemrég jelent meg, az összes népszerűbb digitális disztribútor kínálatában fellelhetjük, a Steamen például 8,99 euróért kínálják. A Beatnik Games csapata nem dőlt hátra elégedetten a program megjelenése után, hanem azonnal nekiláttak a vásárlók észrevételeinek elemzésének, és ezeknek hatására döntöttek úgy, hogy összedobnak egy patchet, amelyik már elérhető a Valve által létrehívott piactéren.
A javítás nem csak az eddig ismert hibák eltüntetésére szolgál, hanem okos újításokat és egy vadiúj pályát is tartalmaz. Utóbbi kalózos és űrhajós témák keverékéből jött létre, és ha ez nem lenne elég, akkor érdemes hozzátenni, hogy a beszámolók szerint egészen korrekt minőséget képvisel. Mellette megjelent két új achievment, az Intel és az Nvidia 7000 chipsetek esetén felbukkanó grafikai bugokat kiküszöbölték, valamint lehetővé tették, hogy több dedikált szervert futtathassunk egyszerre egy gépen. Szimpatikus a srácok gyorsasága, a vevők kiszolgálása, nagyobb csapatok is tanulhatnának tőlük.