Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Ensemble stúdió égisze alatt fejlesztett Halo MMO produktum, amely az előzetes piaci spekulációk alapján igazi, és igen komoly vetélytársa lehetett volna a milliók által világszerte bálványozott Word of Warcarft-nek, úgy tűnik végleg a süllyesztő mélyére kerül, ugyanis az eddig mintegy 90 millió dollárt felemésztő projektet a cég törölte. Ez a bejelentés, ha kicsit belegondolunk több mint sokkoló, hogy így egyetlen "tol vonással" semmissé lehet tenni egy fejlesztői stáb több éves megfeszített, kőkemény munkáját, ezért nem csoda, hogy a vállalkozás vezetője, Dusty Monk meglehetősen keserű szájízzel nyilatkozott a történtekről.
„Bár a médiában egyesek szinte folyamatosan azon meggyőződésüknek adnak hangot, hogy jelenleg teljes képtelenség ezen a piacon olyan termékkel megjelenni amely reális konkurenciát jelentene a Word of Warcraft számára, én mégis váltig állítom, hogy, ha a Microsoft korrekt módon kiállt volna a projekt folytatása, illetve befejezése mellett, egy idő után igenis meghatározó tényezőként lehettünk volna jelen ebben versenyben” – mondta Dusty Monk, aki emellett hangot adott azon meggyőződésének is, hogy valószínűleg a szoftver óriás vezetőségében jelenleg zajló személycserék állhatnak a példátlan döntés hátterében.
rain
15 éve, 9 hónapja és 1 heteIsmét a Májkrof… 3x-os hip-hip hurrá nekik..😕