Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Dead Rising korának egyik legsikeresebb játéka volt a Microsoft konzolján, és talán ennek a produktumnak is köszönhető, hogy a zombis játékok újra visszatértek a köztudatba. A Dead Rising varázsa talán éppen abban volt, hogy a fejlesztők nem egy tipikus horror-játékot alkottak, hanem egy hihetetlenül agyament dolgot. Ha akartuk, akkor kirakati bábukkal ütlegelhettük szegény élőhalottakat, kung-fu fogásokat gyakorolhattunk rajtuk, vagy tortával dobhattuk meg oszlófélben lévő arcukat. A Dead Risingban egyszerre ötszáz zombi is lehetett a képernyőn, a második rész azonban ennek a többszörösét ígéri.
„A Dead Rising 2-ben szó szerint több ezer élőhalottat láthatnak majd egyszerre a képernyőn a játékosok”- árulta el a Capcom egyik embere. „Az első részben egyszerre maximum ötszáz zombi volt a helyszíneken, ám az se számított kevésnek, ha figyelembe vesszük, hogy például a Resident Evilben maximum húsz zombi volt egy helységben.” Remélhetőleg a több ezer élőhalott nem csupán a háttérben fog agy után sóvárogni, hanem aktívan ki is veszik a részüket a szórakoztatásunkból. A Dead Rising 2 szeptember 3.-án jelenik meg Európában Xbox 360-ra, három nappal az amerikai megjelenés után.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteInkább a grafikát tuningolnák ! 500 zombi nem elég ? Gondolkozom a megvételén, de csak ha szép lesz.
vendeg
15 éve, 2 hete és 1 napjaszentem meggagyi azoldaladsemiizgalmas nicsbene
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 4 napjanem is játék
😕