Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába, ha egyszer egy szekér beindul, akkor felesleges lenne befékezni, pláne ha az a szekér púposan van rakva pénzzel és sikerrel. Feltehetően így gondolkodik az Avalanche stúdiója is, akik sikeresen leszállították számunkra a hosszú ideje várt Just Cause folytatást, és a stúdió főnöke, avagy Christofer Sundberg legfrissebb nyilatkozatai szerint talán nem kellene meglepődnünk akkor, ha a közeli jövőben - talán az E3 kiállításon - bejelentésre kerül a sorozat harmadik epizódja.
Így nyilatkozott legalábbis a Develop Online munkatársainak a mindig optimista Christofer, aki elárulta továbbá, hogy eszük ágában sincs kiadni a projektet a kezeik közül, szerinte ugyanis más fejlesztőcsapat csak elrontaná a franchiset. Állítása szerint még rengeteg kiaknázatlan területe van a szériának, amely addig fog létezni, amíg a csapat is, lévén hatalmas kötődés alakult ki köztük, illetve a Just Cause játékok között. Mindenképpen pozitív ilyeneket hallani egy sikeres sorozatról, egyrészt azért, mert ha valakik szívvel és lélekkel készítenek valamit, az meglátszik a végeredményen is, másrészt pedig azért, mert ha mindez igaz, akkor hamarosan már a Just Cause 3-ról jelenthetünk nektek. Jó is lenne!
popapa
15 éve, 9 hónapja és 3 heteAz biztos, h az idei E3-on érdemes lesz kukucskálni! Nyilván lesz mitől leszakadjon a pofánk!!!
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 3 hetenekem tetszik a just cause 2 és xbox 360-on van meg!😎
richie8
12 éve, 5 hónapja és 13 órájaÉn örülnék egy ilyen bejelentésnek, de sajnos ezidáig még nem történt ilyen 😖
badam10
12 éve, 5 hónapja és 13 órájaén szerettem az első két részt..
de nem sok értelmét látnám egy 3. résznek.
sok újdonság nem férne bele,és annyira nem nagy „sorozat” szerintem,hogy mindenképp kelljen még egy rész