Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Just Cause 2 egy meglepően sikeres rajtot eresztett meg néhány nappal ezelőtt, a fanatikusok szépen ráharaptak az Avalanche sandbox akciójára, amelyben tulajdonképpen eszméletlen nagy területeken, korlátok nélkül mehetünk, ismerkedhetünk, és zúzhatunk kényünkre-kedvünkre. Sokaknak azonban szúrja a szemét, hogy más játékosok ellen, vagy egy haverunkkal az oldalunkon már nem lehet nekiindulni a kalandoknak, lévén se multiplayer lehetőség, se kooperatív móka nem tartozik a késztermékhez. Többen is azt hitték, hogy erre jelent majd orvosságot a sok-sok közelgő DLC.
De nem! A jövőben ugyanis valóban sok letölthető tartalom fut majd be a második Just Cause-hoz, ezek között azonban egyik sem fog többjátékos lehetőségeket, de még kooperatív módot sem hozzáadni az alapokhoz. Mindezt Magnus Nedfors, a játék munkálatainak igazgatója osztotta meg az Eurogamer kíváncsi újságíróival, aki elárulta továbbá, hogy a kezdetek óta szingli játékra tervezték az alkotást, és a multi csak korlátokkal ruházta volna fel a projektet. Ennek következtében Magnus határozottan kijelentette, hogy alkotásukhoz egyik kiváltság sem várható, azonban a jövőben nem tartja kizártnak egy kizárólag multiplayerre hangolt Just Cause elkészültét. Érdekes gondolat!
italianman
12 éve, 5 hónapja és 1 heteMultit el sem tudok hozzá képzelni;de egy jó kis co-op elfért volna.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 16 órájaÉn elvoltam a solo kampánnyal, ide nem is hiányzott a multi egyébként.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 16 órájaszerintem vannak játékok,amihez felesleges a multi és coop is,ez pont ilyen..
felesleges szerintem erőltetni,bioshock kettőbe is nem értem minek került multi pl.