Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Codemasters a tavalyi esztendőben már kicsit megjáratta a Forma 1 licenceket, az igazi nagy durranás azonban idén jön el, méghozzá a F1 2010 képében, amely bár már hónapok óta élt a köztudatban, hivatalos bejelentésre csak néhány hete került, azóta pedig csak úgy özönlenek róla az információk és a látnivalók. A mai napon is egy ilyen érdekességbe futottunk a világhálón, lévén a legnépszerűbb videómegosztó portálon felütötte a fejét két kézi kamerás gameplay videó, amelyek forrásaink szerint a "kódmesterek" egy zárt körű bemutatóján kerültek felvételre.
A mozgóképeken természetesen magát a programot láthatjuk, teljesen in-game felvételeken, és bár nem HD minőségű filmecskékről van szó, a lényeg így is tökéletesen látszik. A látnivalókról ugyanis újfent kiderül, hogy a késztermék piszkosul jól és realisztikusan fog kinézni, illetve, hogy az arcade játékmenet lesz mérvadó, nem pedig a szimulátoros megközelítés, amely egy ekkora név esetében sokkal szerencsésebb választás. Ha szeretnéd mozgás közben megtekinteni a F1 2010-et, most itt egy újabb alkalom, öt perc az életedből, de megéri!
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteez f1 2009, 2. videóban ott van a brawn gp.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 6 napjaNa ez sem tud játszani szörnyü még nézni is