Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hamarosan egy igazán kiváló és tartalmas letölthető tartalom lát napvilágot a Left 4 Dead 2 című Valve remekműhöz, hogy az illetékesek néhány új momentummal bővítsék az alapjátékot. A The Passing DLC ráadásul nem hivatott másra, minthogy összekapcsolja az első részt a másodikkal, egy érdekes történeti szálnak köszönhetően. A GameTrailers TV adásában elhangzott azonban néhány újabb érdekesség erről a bővítményről, amely akár spoiler értékű is lehet, tehát óvatosan a szemekkel, mi előre szóltunk.
Nos, ha hihetünk az elhangzottaknak, akkor a The Passing megjelenése után egy mini-kiegészítés lát napvilágot a Left 4 Dead első részéhez is, amelyből megtudhatjuk, hogy az akkori túlélők hogyan jutnak el oda, ahol majd összetalálkoznak a második epizód ismert harcosaival. A történet csavaros lesz, sőt, az eredeti szereplők közül egyvalaki el sem jut majd a célig, tehát örökre kiíródik a sorozatból. Hogy ki lesz az? Hogy miért, de legfőképpen hogyan hal meg? Egyelőre nem tudni. Így ne lepődjetek majd meg, hogy a The Passing betöltése után csak három eredeti szereplővel találkozhattok, a magyarázat már készül a háttérben, ott mindent elmondanak majd a mögöttesek. Addig is várjunk türelemmel!
lac
15 éve, 10 hónapja és 2 napjaNa nézzük csak:
Zoey: szexi csaj, az egyetlen nőnemű karakter a játékban, így az egyenjogúság jegyében biztosan életben marad.
Louis: kár lenne érte. Ha a csapatot lehányja a Boomer, Louis az egyetlen, akinek van esélye arra, hogy ne lőjék agyon: a fehér inge rikít még a zöld, mázgás képernyőn keresztül is, így a csapattársai nem tévesztik össze egy zombival. Ezen felül fekete, így az egyenjogúság jegyében életben marad.
Francis: a legnagyobb arc, kb. mint Tallahassee a Zombielandban. Van stílusosa, útál minden(ki)t, így nem véletlen, hogy a játékosok kedvence. Van rá esély, hogy ő hal meg, de akkor valószínűleg a felhördült tömeg felgyújtja a Valve székházát.
Bill: szegény Bill… senki sem szereti. Hiába járta meg Vietnamot, élt túl sok csatát, a játékosok nem igazán kedvelik. Nincs stílusa, nem karakteres, öreg is már… esélyes, hogy ő lesz az.
yoyo
15 éve, 10 hónapja és 2 napjaSzemély szerint mindíg Billel vagyok, sztem ő a legjobb arc, így remélem, hogy Louis pusztul el… na nem azért, mert bármi bajom lenne vele, de ha történetesen két bottal kell játszanom, és ebből az egyil Louis, akkor ő az, aki mindíg rárabol a medkitekre, meggyógyítja magát akkor is, ha csak 10 hp-je hiányzik, és nem mellesleg gyógyszerfüggő is a srác (mindíg lenyulja a pilleket, és szinte azonnal meg is eszi őket) 😎
maniac
15 éve, 10 hónapja és 2 napjaCsatlakozom Yoyo-hoz, szerintem is Bill a legnagyobb arc.🙂
lac
15 éve, 10 hónapja és 2 napjaFrancis for president! I hate…😄
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 4 hete😎super jatek
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteA játékosoknak kell majd eldönteni ki álozzta fel magá, nem?
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteÉN tudom ki hall meg mert megvan a játék.
Az utolsó pályán megtaláljuk holtestét. Nem akárkinek.
És pont a sokak kedvencét találjuk halottan. Bill-t.
A zombik őt nyírták ki.
lac
15 éve, 6 hónapja és 3 heteA félreértések elkerülése végett csak azért moderáltam az előző üzenetet, mert tartalma tönkretehette volna egy-két ember játékélményét a spoilernek köszönhetően.
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 hetejaj most miért. nem olyan nagy meglepetés.
lac
15 éve, 6 hónapja és 3 hetePersze, de egyeseknek lehet az lenne.